OH- kártyáról

A módszer:

Az OH – kártyákat eredetileg egy festőművész Ely Raman találta ki azzal a céllal, hogy az emberekhez közelebb hozza a művészetet. Azt gondolta, hogy a festészet nem merülhet ki abban, hogy egy hatalmas vászonra elkészítenek egy művet, címet adnak neki, aztán a falra raknak és az érdeklődők bizonyos távolságból megtekintik. Ahelyett, hogy elidegenítenénk a művészeti alkotást és a nézőt Ely Raman azon gondolkodott, mi lenne, ha a művészetet megfoghatóvá, hordozhatóvá tennénk. Így születtek meg az OH – kártyák. Ez az ötlet nagyon tetszett a humanisztikus pszichológusoknak, és a Gestalt pszichológia felfedezte, hogy ezeket a kártyákat nem csak művészeti célból, de terápiás jelleggel is lehet használni. Szavakat társítottak a képekhez, így több mint 7700 kombinációt létrehozva. A képek és a szavak, valamint a terapeuta célzott kérdései nagyon erősen fejlesztik az imaginációt, az önreflexiót. 1981 óta Németországban nagy sikerrel alkalmazzák a kártyákat pszichoterápiában, csoportterápiákban, pedagógiában, tréningeken.

Az OH – módszerének alapgondolata, hogy minden ember önmagát ismeri a legjobban,  önmagában tudja megtalálni problémáira a megoldást. A kártyák segítséget adnak, hogy az érzelmek megfogalmazásával, monitorozásával és a szabad asszociációval képet kaphassunk saját tudattalanunk működéséről, alapérzelmeinkről. Az OH – kártya nem más, mint egy fantasztikus utazás a tudattalanba, önmagunk megismeréséért.

Az OH- módszer valóban egy új világot tár elénk. Segítségével fejleszthető a kommunikáció, a kreativitás és az önérzékelés. Nem csak egy egyszerű kártyáról, vagy egy játékról beszélünk! Ez egy olyan rendszer, amely hihetetlenül hatásos módon segíti a használóját az elmélyülésben, önmaga megismerésében, saját tudattalan folyamatainak feltérképezésében. Az OH egy „meditáció”. Ebben a meditációban azonban nem csendben ülünk, hanem hagyjuk, hogy a képek és a szavak hatást gyakoroljanak ránk. Ezeket megfogalmazva és kimondva képet kaphatunk saját állapotunkról, félelmeinkről és vágyainkról. Azzal, hogy Magyarországon is hivatalosan elérhetővé vált a módszer, az eredeti OH-kártya már 22 nyelven segíti használóit a világban. Mi hiszünk a módszer erejében, hiszünk abban, hogy elsajátítása egy humanisztikus látásmód kialakítását segíti. Ez a látásmód pedig nem más, mint az efogadás, a figyelem önmagamra és a másikra. Hisszük abban, hogy erre hatalmas szükség van a világon.Segítségével megtanulhatjuk felismerni és kifejezni érzéseinket, erősíthetjük intuíciós képességünket. Az OH megtanít hallgatni és válaszolni, megtanít arra, hogy valóban meghalljuk egymást és önmagunkat, ítélkezés és versengés nélkül.oh_en_01